Egyre többen fertőződnek meg a hepatitis A vírussal, a gyermekeknek való vakcina pedig hiánycikk.
Szerző(k): EconomxGyörgy László kormánybiztos a Facebook-oldalán ismertette „A Szabadság Vándora, a magabíró Magyarország” gazdasági stratégiát, amely szerint Magyarországnak fel kell készülnie arra, hogy a keresztény módon élni akaró nyugat‑európaiak egyre nagyobb arányban telepedhetnek le nálunk.
Szerző(k): T. E.Megállíthatatlan az OTP-részvény a tőzsdén, 40 ezer forint fölé lőtt ki az árfolyam.
Szerző(k): Sárosi ViktorA Parkinson-kór komoly társadalmi és gazdasági probléma Magyarországon is: sok betegnél már aktív korban jelentkeznek a tünetek, ez pedig rontja a munkaképességet, és súlyos terheket ró a családokra és az ellátórendszerre.
Szerző(k): EconomxNégy év alatt megfeleződött az ügyfelek tényleges kárviselése az összes csalási kísérlethez mérten. A banki monitoring rendszerek és a most induló, mesterséges intelligenciával működő Központi Visszaélésszűrő Rendszer egyre több gyanús utalást állít meg még a teljesülés előtt - de az ügyfelek tudatossága is erősödött.
Szerző(k): Nagy László NándorSzélsebesen terjedt a hír a hazai sajtóban, hogy a sokat látott párt nem indul a választáson, ám délelőttre már meg is kérdőjeleződött.
Szerző(k): EconomxHibát tapasztaltak az OTP-nél, ott is levontak díjakat, ahol nem kellett volna. Emiatt érdemes ellenőrizni a hétfői tranzakciókat.
Szerző(k): G. É.Amikor a béketárgyalás zajlott, az oroszok éppen elementáris erejű rakétatámadást hajtottak végre Kijev ellen.
Szerző(k): EconomxÚjabb rajzot tett közzé Facebook-oldalán a miniszterelnök, rövid útmutatást is adott mellé.
Szerző(k): G. É.